Bence Gyalu - Kézzel készített bútorok Győrből

Hogyan kezdődött az egész

Kovarics Bence 2016 tavaszán nyitotta meg műhelyét Győr belvárosától pár utcányira, egy volt ipari épület átépített részlegében, ahol korábban autóalkatrészeket tároltak. Az átköltözés nem volt egyszerű: saját maga festette le a falakat, bekötötte a gépek áramellátását, és heteket töltött azzal, hogy a helyet egyáltalán munkavégzésre alkalmas állapotba hozza. De megérte.

Az elhatározás lassan érlelődött. Bence tíz évet töltött egy pápai bútorgyárban, ahol forgácslapot vágott és préselt. Jól fizetett munka volt, stabil, kiszámítható. Csakhogy ezernyi azonos darab után nehéz volt megmondani, hogy mi köze van az egészhez. Nem volt benne alkotás, csak ismétlés. 2015 végén visszaadta a belépőkártyáját.

A műhely és a munka

Ma a műhely körülbelül hatvanöt négyzetméteren működik. A géppark nem hatalmas, de célszerű: szalagfűrész, gyalu, vastagoló, asztali maró és egy öreg oszlopos fúrógép, amelyet Bence még egy veszprémi csődjéből kiáruló asztalostól vett meg 2016-ban, és azóta is naponta használ. A faanyag döntő részét egy győri faanyag-kereskedőtől hozza, de ha az ügyfél ragaszkodik valami különlegeshez, tölgyért vagy diófáért Mosonmagyaróvárig is elmegy.

Az itt készülő bútorok egyedi darabok. Ez nem reklámszöveg, hanem a munka természetéből következik: minden megrendelés más mérettel, más faanyaggal, más felületkezeléssel indul. Bence ceruzával rajzolja le az első vázlatot, papíron, nem számítógépen. Utána konzultál, módosít, majd nekiáll. Egy étkezőasztal elkészülte átlagosan három és fél hetet vesz igénybe, egy teljes szobabútor ennél jóval többet.

Akik itt dolgoznak

2019-ben csatlakozott Móricz Péter, aki győri szakmunkásképzőben tanult asztalosmesterséget, aztán egy győrújbaráti ablakgyárban dolgozott négy évig. Péter különösen erős az illesztéseknél és a furnérmunkáknál, ami Bencének mindig is a kevésbé kedvelt területe volt. Jól kiegészítik egymást. Nem nagy csapat, de szükségük sincs több emberre: a műhely mérete és a megrendelések ritmusa ezt nem indokolná.

Alkalmanként bedolgozik egy győri fiatal, Takács Áron, aki épp asztalosmester-vizsgára készül. Hétvégenként segít a felületkezelésnél, csiszolnál, és bármilyen munkánál, amelyet két kéz helyett négy kézzel hatékonyabb elvégezni. Bence szívesen tanítja, ahogy ő sem kapta ingyen a tudást annak idején Pápán.

Ami számít

Bence nem ragaszkodik egyetlen stílushoz. Készített már rusztikus parasztasztalt égetett tölgyfából, és skandináv hatású gyerekszobabútort kőrisfából, amelynek minden lapját kézzel csiszolták simára. Az a közös ezekben, hogy mindkettőt évtizedek múlva is meg lehet javítani, szemben azzal a forgácslapos szekrénnyel, amelyet az ember kétszer-háromszor költ és dob ki.

A határidőket komolyan veszi. Ha azt mondja, hogy öt hét, akkor öt hét. Ha valami közbejön, felhív. Nem vár addig, amíg az ügyfél kérdez. Ez talán apróságnak tűnik, de az évek alatt kiderült, hogy épp ez az, amit az emberek a legjobban értékelnek.

Győr és a műhely viszonya

A város sosem volt különösebben ismert az asztalosiparáról, de Bence szerint ez nem hátrány. Nincsen verseny annyi helyi szereplővel, és a megrendelők jó része kimondottan azért keres fel egy kis műhelyt, mert tudja, hogy ott a neve és a telefonszáma valakinek az asztalán landol, nem egy call centerben. Több visszatérő vevője van Győr-Moson-Sopron megyéből, de dolgozott már Budapestnek és Sopronnak is.

A műhely 2016 óta ugyanazon a helyen van. Bence nem tervez költözni.